RÓLUNK

APereföldgép vállalkozás 2005-ben indult testvéri összefogással. Édesapánk addig is meglévő egyéni vállalkozását vettük át és kezdtünk el munkákat vállalni több szakterületen. 2008-ban sikerült beszereznünk az első 3CX-JCB kotró-rakodó gépünket. Innentől számítjuk vállalkozásunk fő tevékenységének a gépi földmunkát.

Pár évvel késöbb, 2014 őszén került a gépparkunkba az első FENDT traktor. Ezzel sokéves tervünk valósult meg és kezdetét vette az a pontos munkavégzés amit csak a Fendt segítségével lehet kivitelezni.

 

Kicsivel késöbb, 2016-ban beruháztunk egy GPS-által vezérelt szőlőtelepítőgépbe. A gépi szőlőtelepítés a mai napig vállalkozásunk egyik fő tevékenysége. Főként szőlőtelepítést végzünk, de vállaltunk már több, mint 100 hektár csipkebogyó (vadrózsa) telepítést is.

 

Vállalkozásunk sokarcúságát mutatja, hogy egyedi szennyvízrendszerek telepítésére vonatkozólag is kaptunk már kéréseket. Mára már négy teljes község szennyvízrendszerének telepítését mondhatjuk magunkénak.

 

2019-ben sikerült a Közlekedés Hatóság által vizsgáztatni saját fejlesztésű, egytengelyes utánfutónkat. Többéves kísérletezés és két prototípus után sikerült egyet megépíteni, amire rendszám került. Legfontosabb kritérium volt a fejlesztés közben, hogy egy tengelyes pot legyen a tandemmel ellentétben. Evvel a fordulékonyságon sikerült nagy mértékben javítani. Nem szabad elhanyagolni a légrugókat sem, melyek vontatás közben, mind az úttartásban, mind pedig rosszabb útviszonyoknál hatalmas segítséget jelentenek.

 

Jelenleg 5 fős csapatunk, 4 Jcb munkagéppel és 2 Fendt traktorral van napi bevetésen.

KAPCSOLAT

ÍRJON NEKÜNK






    Grid Item 1 Eco Project Construction LOREM IPSUM DOLOR SIT AMET, CONSE CTETUR ADIPISCING ELIT CURABI. VIEW MORE Item 2 Eco Project Construction LOREM IPSUM DOLOR SIT AMET, CONSE CTETUR ADIPISCING ELIT CURABI. VIEW MORE Item 3 Eco Project Construction LOREM IPSUM DOLOR SIT AMET, CONSE CTETUR ADIPISCING ELIT CURABI. VIEW MORE Item 4 Eco Project Construction LOREM IPSUM DOLOR SIT AMET, CONSE CTETUR ADIPISCING ELIT CURABI. VIEW MORE

    CÍM

    8272 Szentantalfa Óvoda u. 6.

    TELEFON

    + 36-30 / 332-1114

    EMAIL

    info@perefoldgep.hu

    TEREPRENDEZÉS

    ALAPÁSÁS

    ALAP KIEMELÉS

    ÖMLESZTETT ÁRU SZÁLLÍTÁS

    Kérjen tőlünk ajánlatot!